Belső Iránytű (2010-2015)

2010-ben és 2011-ben 5 alkalmas vezetői műhelyt valósítottunk meg egyházi szerzetesrendek világi munkatársai részére. Nagy örömünkre az első sikeres képzés után, szerzetesek és egyházmegyés papok is jelentkeztek a második csoportba. 2013, 2014-ben és 2015-ben három újabb Belső Iránytű programot valósítottunk meg. A mintegy 50 résztvevő között ferences, piarista, jezsuita és marista szerzetes, valamint Boldogasszony iskolanővér, angolkisasszony, megváltós, Szent Ferenc Szegénygondozó és Jézus Szíve nővér is volt. Természetesen sok laikus munkatárs is részt vett a képzésen: vezetőtanárok, szociális területen dolgozó vezetők, keresztény vállalkozások vezetői, mozgalmak tagjai, stb… A képzéssorozat nem csak a vezetői identitás elmélyülését, vezetői dilemmák feloldását hozta magával, hanem közösséget is épített hasonló helyzetben lévő vezetők közt. A képzés filozófiájáról és felépítéséről legutóbb meghirdetett képzésünk meghívójában itt olvashat részletesebben.

Szívesen szabjuk ezt a képzést az ön vezetőinek helyzetére, igényeire, keressen minket bátran!